Neoadjuváns kezelés, vagyis műtétet megelőző kemoterápia. Több esettel találkoztam, amikor a műtét előtti kezelés olyan mértékben csökkentette, vagy eltüntette a rosszindulatú elváltozásokat, hogy a műtét előtt meg kellett jelölni azok eredeti helyét. Volt tehát remény, bár nem volt fényes a helyzet.
Persze, hogy nekiálltam kibogarászni mindent az interneten, amit csak lehetett, bár ettől mindenki féltve óvott. Tudnom kellett, hogy mivel állok szembe, különben nem tudok harcolni ellene. Minél inkább ismerem, annál jobban nő az esélye, hogy le tudom győzni…
Persze mérlegelnem kellett, hiszen a legtöbb régebbi statisztika alapján én már nem élek.
Barátaim közül volt aki pszichológust javasolt, hogy könnyebb legyen feldolgozni, ami történt. A családom ezt megmondani se “merte”, hiszen ismernek. Pontosan tudták, hogy nekem kell megtalálnom magamhoz az utat… :-)
Apránként megfejtettem a legfontosabbakat. Grade III-as (végül is még nem IV. :-)), invasiv ductalis emlő carcinoma, ösztrogén és progreszteron érzékeny, HER2 3+++, Ki67: 35% (ezek az osztódásban lévő sejtek, úgyhogy hajajj, de messze vagyunk még a 100-tól :-)).
A PET alapján a mirigyállomány nagy része fokozott FDG- halmozást mutatott, tehát vagy már terjed vagy gyulladt. A SUV (Standardized Uptake Value, azaz standard felvételi hányados) max. 10,6 volt, vagyis szépen táplálkoztak a pókjaim…
Kapaszkodtam a biopszia eredményét először látó doktornő szavaiba: JÓL KEZELHETŐ
Persze voltak rosszabb napjaim, amikor elszakadt a cérna. Párszor végiggondoltam, hogy mit kéne még elintézni a temetésig, de mivel még messze nem voltam jó fizikai állapotba és még az íróasztalomon lévő papírkupac rendbe rakásáig sem jutottam el, így a temetést elhalasztottam...
Sokszor jutott eszembe a vicc, mikor Józsi bácsi a repülőn ül. Erre számítottam, erre is, no de erre azért nem… Ha valaki nem ismeri, majd egyszer elmesélem. Minden esetre arra azért nem számítottam, hogy a kezelések és a hasba döfések mellé az időjárás is bekeményít. Olyan meleg volt akkor nyáron, mint még soha. Szinte forrt az aszfalt, kilépni nem lehetett az utcára napközben.
Túl voltam az első kemon, ami örömmel töltött el, de még tanulnom kellett kezelni a helyzetet. Itt volt például a Nivestim. Azt hittem, hogy a sajáthasbaszúrás lesz a legnagyobb gondom. Nem számítottam rá, hogy a csontvelő működésének beindulását csontfájdalommal jelzi a szervezet, persze, csak azért, hogy ne izguljunk feleslegesen. Csendben megsúgom, hogy azért akkor is működött a dolog, amikor a fájdalom elmaradt. Az injekciót többnyire estére időzítettem, így szerencsém volt, ha fájt is, ezt az időszakot átaludtam.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.