Szolíd szilveszteri “mulatozást” követően elkezdődtek az otthoni hétköznapok. Tudtam, hogy dolgozni még egy darabig nem tudok majd, de még nem körvonalazódott a folytatás. Meg kellett várni a szövettant. Az első napok értelemszerűen a négy fal között zajlottak, hiszen még elég bizonytalan volt a mozgásom és mások számára nem volt esztétikailag elfogadható a külsőm. Alapvetően nem túl sok mindent tudtam csinálni, hiszen vagy türelmem, vagy erőm nem volt az otthon végezhető műveletekhez. Éppen ezért nagy örömet jelentett egy-egy önálló teregetés is, ami felért egy komolyabb tornagyakorlattal. Rengeteget jelentett, hogy nem voltam egyedül, hiszen a kutyánk (Bogár) és a macskánk (Tücsök) volt a hétközbeni állandó társaság. A kezdeti otthoni tartózkodást követően hamarosan elérkezett az idő, hogy egy-egy rövidebb útra elhagyjam a biztonságot jelentő kuckót. Jól emlékszem rá, mikor először eljutottam a Lövölde térig (normál esetben ez tőlünk 10 perc, most minimum a duplája volt) és egy laza másfél kg-os szatyor hazavitele komoly erőpróbát jelentett. Naponta kétszer tornáztam, igazán becsületesen, de javulás csak csekély mértékben volt tapasztalható. Elég sok időt töltöttem a Facebook-on, hiszen a csoportból mindig volt fent valaki és néha-néha már segíteni is tudtam az újaknak.
Pár hét elteltével egy gyönyörű napsütéses napon még messzebbre merészkedtem. Győrből járt Pesten az egyik csoporttársam (Facebook csoport), az Uzsoki utcai kórházban. Megkérdezte, hogy nem akar-e találkozni vele valaki. Egy merész gondolattal a Városligetbe beszéltük meg a találkozót. Ekkor már elég jól mentek az esti séták, gondoltam ő is élvezni fogja a napsütést a Ligetben. Nem élvezte, utált sétálni, de a kedvemért rótta a velem a köröket. Ezt azóta sem felejti el nekem. :-)
A megérdemelt jutalom azonban nem maradt el. Elhatároztuk, hogy a közeli Trófeában fogunk ebédelni. Ez nekem akkor felért egy külföldi utazással. Nagyon jót lakmároztunk, jókat nevettünk magunkon és egymáson és barátságunk azóta is tart.
Hamarosan kézhez kaptam a szövettanomat. Kb. 6 hetet kellett várni, persze ebben benne voltak az ünnepek is. Egyetlen igazán megnyugtató dolgot találtunk benne “ÉP SZÉL”!!! Vagyis sikerült teljesen eltávolítani a DÖG-öt, vagyis a pókokat! Egy apró bibi azért volt a dologban, az ép szél 0,5 mm volt. Igen, jól látjátok, fél milliméter. Az igencsak borotvaélen való táncolást jelentett. 15 nyirokcsomót távolítottak el, abból 7 volt érintett, de 8 viszont egészséges! Nézőpont kérdése a dolog.
Kíváncsian vártam az onkoteam döntését, hogyan tovább!?
Nem kellett sokáig várni. A következő csütörtöki napon az urak és hölgyek színe elé járultam, immáron harmadszor. Torgyík doktor volt az ítélet kimondója. Az áttétek megelőzésére újabb 6 kemoterápia. Nem hittem el, amit hallottam, persze megértettem, hogy mindez miattam van és egy percig nem gondolkodtam, hogy beleegyezzek-e… A kemoterápát követően pedig sugárterápia. Ha eljön az idő, majd döntenem kell, hogy hol szeretném. Ó, szóval mindent kipróbálok! ...és akkor még nem is tudtam, hogy a MINDEN, az még mennyi rám váró újdonság lesz az életemben!
A főorvos úr búcsúzóul még utánam szólt, hogy ne felejtsük el, hogy az első kemóval (7.) egyidőben elkezdjük a hormonterápiát. A micsodát? Havonta fog kapni egy kapszulát a hasába (Zoladex). Még azt is? Csúszott ki a számon… Muszáj, ha tünetmentes szeretne maradni. - mondta. Szeretnék, persze, hogy szeretnék, csak a fene se gondolta, hogy ennek ekkora ára van. Ma már tudom, hogy ez nem is volt nagy ár…
Akkor tehát az első dologra koncentrálunk, vagyis ÚJRA KEMO...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.