A legnagyobb mankóm az úton a séta volt. Aranka talán már az első beszélgetés alkalmával elmondta, hogy mennyire fontos az esti séta. Ő - kutyás lévén - a kutyasétáltatást javasolta, s mivel ez nálunk addig is rendszeresen működött, nem volt kérdés, hogy a terápia részévé válik. Minden este, talán csak a szakadó eső volt a kivétel, mentünk.
Szerencsére közel a Városliget, ahová addig is jártunk, így nem okozott gondot a folytatás. A kemos napok lettek egyedül kivételek, aznap hivatalos pihenőnapot adtam magamnak, de másnap már levonszoltam magam a kocsiig és mentünk sétálni. Ez azóta sem szűnt meg, bár kicsit hanyagabbul kezeljük a kérdést, hisz kutya nélkül már nehezebb elindulni. Számtalan olyan pillanatnak lehettünk tanúi az elmúlt években a különböző évszakokban, ami felejthetetlenné vált számunkra. Persze mindehhez kellett valaki, aki fogta a kezem és vitt, a FÉRJEM...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.