Amikor az ember valamilyen problémával küzd, mindenki tud mondani valami megszívlelendő tanácsot. Ezek közé tartozott a sok helyről érkező: Ne keresgélj az Interneten!
Már, hogy a frászba ne keresgélnék! Történik velem valami, ami még soha sem történt! Történik velem valami, amiről nem tudok semmit! ...hogy harcoljak ellene, ha nem ismerem? Fogalmam sincs mit kell tennem, azon kívül, hogy várni, mindig csak várni… Szerettem volna minél többet megtudni. Erre a legkézenfekvőbb megoldás volt az Internet.
Igen, vannak káros mellékhatásai is. Az ember esetleg naponta többször szembesül vele, hogy statisztikai szempontból ő már nem él… Viszont ez minél többször megtörténik, annál kevésbé lehet komolyan venni. Lassacskán kezdünk otthon lenni az orvosi kifejezésekben, amivel nem traktálnék senkit, aki megtisztel vele, hogy elolvassa a soraimat, hisz bármire kíváncsiak vagyunk, számtalan blog van már a témában és nem utolsó sorban a Google a barátunk! :-)
A szakirodalom mellett a blogok és a közösségi oldalak megjelenésével egyre gyakrabban fellelhetőek a konkrét tapasztalatok. A tudományos tennivalóinkról (műtét, gyógyszerek, kezelések) úgy is megtudjuk az alapvető dolgokat orvosainktól, de van amit ők sem tudnak, hogy mindezt milyen érzés átélni. Tele van ez a betegség apró praktikákkal, amit sehogy máshogy nem tudhatunk meg, mint hasonló cipőben járó társainktól. Nem, nem tudom leírni, hogy “betegtárs”, mert az esetek legnagyobb részében szerencsére nem érzem magam annak, és sokan vagyunk ezzel így…
Számtalan módon lehet ezt a betegséget, a kezeléseket, a műtéteket megélni, átvészelni. Van aki magába zárkózik, elvonul a külvilág elől. Van aki mártírt csinál magából a család és a közvetlen környezete előtt, vagy éppen a betegsége által válik médiasztárrá. ...és persze számtalan köztes megoldás létezik. Mindenkinek más a jó. Meggyőződésem, hogy egy zártabb közösséggel karöltve sokkal könnyebb és talán a családnak is, hiszen számtalan fejtörést okozó probléma jóval hamarabb kerül megoldásra.
2013 augusztusában természetesen a “tiltott” Internetet böngészve találtam rá egy nyilvános fórumra, ahol mellrákos hölgyek “álnéven” beszélték meg problémáikat. Ittam a szavaikat, majd a bejegyzések végén rátaláltam a folytatásra. A csoport “átment” a Facebook-ra és ott titkos csoportként immár teljesen felszabadultan és legtöbb esetben saját néven folytatódott a társalgás. Azonnal írtam a megadott e-mail címre és felvételemet kértem a csoportba. Pillanatok alatt benyelt a csoport. Akkor még azt hittem, hogy egy, később rájöttem, hogy egy csoport-bomlás következtében egyszerre két csoportnak is tagja lettem. Kicsit más stílusban, de mindkét csoportból áradt felém a segíteni akarás, illetve szinte azonnal a konkrét segítségek. Aranka valós keze mellett immár számtalan virtuális kéz nyúlt felém. Szinte lubickoltam a jóleső érzésben, hogy éjjel-nappal, mindig találok valakit, aki tud nekem valamit válaszolni a kérdéseimre, vagy csak ott van, meghallgat, esetleg kapható egy kis “ökörködésre”... Persze az ember mellett (jó esetben) ott van a család, de egyrészt nem mindennel lehet őket terhelni, hiszen így is ember feletti terhet ró rájuk is a kialakult helyzet, másrészt rengeteg dolog történik, amit ők nem érthetnek meg (szerencsére)!
Persze a csoportban való létezésnek megvannak a maga szabályai, előnyei, hátrányai. Viszonylag gyorsan kialakulnak személyessé váló kapcsolatok. Itt is meg kell találnia az embernek a helyét, hiszen mindenki más stílusban kommunikál. Viszonylag sokat beszélgettem, így hamar megismertem a csoport vezető egyéniségeit. Olyan is előfordult, hogy szünetet kellett tartanom, mert éreztem, hogy túlzásba viszem. Furcsa volt átélni, hogy a csoport ugyanúgy leképezi a társadalmi rétegeket, azonos problémával küzdők között is megtörténtek nagy összecsapások. Másképp látunk és másképp élünk meg dolgokat, de a betegség különböző fázisaiban nem mindig egyformán reagálunk a történésekre. Én, aki a legvadabb horrorfilmet is képes voltam, vagyok megnézni, az első hónapokban képtelen voltam egy krimit végignézni. Persze van, akinek ez az alap-állapot. Nehezen viseltem tehát a nagyobb csatározásokat, illetve egy újabb komoly problémával kellett szembesülni…
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.