TŰ – BIOPSZIA – szörnyű szavak, de nem volt más hátra, menni kellett előre!
Egy nagyon hosszú hétvége után eljött a biopszia napja. Rettegtem. A doktornő, akihez mentünk, hazaküldött, hogy 3 órával később ér rá megcsinálni a vizsgálatot. Életem egyik leghosszabb „3 óráját” éltem meg. Igyekeztünk minden mást csinálni, de a gondolatok visszakavarogtak újra meg újra: TŰ – BIOPSZIA, zakatolták. 18 órára visszamentünk a doktornőhöz. Jajj, elfelejtette, hogy én biopsziára jöttem, ma már nem csinálnak ilyen vizsgálatot, jöjjek vissza 1 hét múlva. MIKOOOOR? 1 hét egy örökkévalóság… Meglátta az arcom és megkönyörült rajtam. Elintézte, hogy az utolsó utáni pillanatban még beleférjek. Kicsit megkönnyebbültem, hogy nem kell újra kezdeni a rettegést.
Remegő térdekkel mentem be a vizsgálatra. Csináltunk mammográfiát, ultrahangot és UH vezérelt biopsziát. Vártam a szörnyű szúrást… Helyette a doktornő hangja szólt a távolból. Készen vagyunk, felkelhet. Vajon hozzám beszél? Igen, nekem mondta. Ciki, de annyira el voltam foglalva a félelemmel, hogy nem vettem észre a szúrást. Egy hatalmas szikla gördült le a mellkasomról. Akkor még nem tudtam, hogy ez csak a kezdet. 2 hét múlva kellett visszamennem az eredményért. A 2 hét alatt próbáltam nem gondolni semmi félelmetesre. Mindenki biztatott, hogy VELEM NEM TÖRTÉNHET SEMMI ROSSZ! Elhittem. VELEM NEM TÖRTÉNHET SEMMI ROSSZ!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.